A rágcsálók a tél közéledtével a hideg elől védettebb helyre húzódnak. A kerti rágcsálók nemcsak kellemetlenek, de betegséget is terjesztenek. A rágcsálók szalmonellát, agyhártyagyulladást, pestist és más fertőző betegséget terjesztenek.

 

Ezen kívül a rágcsálók büdös vizeletet és ürüléket is hagynak maguk után.

Bárhol előfordulhatnak, de a kertes házaknál, zöldövezetekben, alagsorokban, illetve olyan helyeken, ahol az általános higiéniai viszonyok nem megfelelőek, gyakoribb látogatók.

Rendezett tiszta helyen kevesebb fordul elő belőlük. Figyeljünk a jelekre (ürülék, szag, rágásnyomok, stb.) Próbáljuk megkeresni a járatokat, lyukakat, ezeket tömjük be. Használjunk vakolóanyagot, purhabot a lyukak eltüntetésére!

Ajánlott a pince és spejz ablakokat fémhálóval vagy ráccsal is ellátnunk.

 

Milyen kártevőkkel találkozhatunk otthonunkban:

Egér

Testhosszuk 7-10 cm, testsúlyuk kb. 30 gramm. Színük a sárgásbarnától a szürkésfeketéig terjedhet. 


Másfél-három évig élnek nagyobb közösségekben. A fészküket az épületen belül, a falak menti lyukakban alakítják ki, nem szívesen vándorolnak.

 

Mivel az egér nagyon óvatos állat, csapdákkal nehéz elkapni. Tévhit, hogy az egér kedvence a sajt, helyezzünk ki inkább kekszet, nápolyit, a szemes magvakat, diót, szalonnát a csapdába.

Az egérfogó ragasztó is hatékony módszer. Helyezzünk ki egy nem nedvszívó lapra körben ragasztót, majd bele a fent említett csalétkekből.

A látása nagyon gyenge, de a szaglása és hallása kifinomult, érzékeli a 100 kHz-es hangokat is, így hatékonyak ellenük az ultrahangos kártevő riasztók is.

 

A patkány

 

Tipikus testhossza 15-23 centiméter, farka jóval hosszabb a testénél, 17-25 centiméter; tömege 200-400 gramm. Lábai, fülei és orra kicsi és rózsaszín. Bundája szürkésfekete vagy szürkésbarna.

A házi patkány egyértelműen az esti és a reggeli szürkület idején a legtevékenyebb. Rendszerint 20-60 tagú csoportokba verődik. Az állatok állandó járatokat használnak, amelyek egy épületben is azonnal szembetűnnek. Többnyire a tetőgerendák között, a falon vagy a földön lévő mélyedésekben és üregekben él. Magokat és más növényi terményeket eszik. Fehérjére is szüksége van, kisebb rovarokatbogarakat is elfogyaszt.

Ez az állat körülbelül 2-3 évig élhet.

 

A rágcsálók elleni védekezés történhet:

- csapdával

- ragasztóval

- irtószerrel

- ultrahangos riasztóval

 

A csapda lehet élve fogó és nem élve fogó. Használatukkor figyeljünk oda a megfelelő csalétek kiválasztására. Fontos hogy úgy helyezzük ki a csalétket, hogy ne tudja levenni, és elhurcolni.

 

Az egérragasztó

BIOSTOP® egérfogó ragasztó

Egerek és mászó rovarok (pl. csótány, hangya) irtására felhasználható irtószermentes ragasztó.

A ragasztó nem mérgező, nem gyúlékony, színtelen, szagtalan. Minősége víz és nedvesség hatására sem romlik. Szükség esetén benzinnel eltávolítható.

 Rakja ki a rágcsálók által leggyakrabban látogatott helyekre, illetve a búvóhelyek közelébe.

Helyezzünk ki egy nem nedvszívó lapra körben ragasztót, majd bele a fent említett csalétkekből.

 

Irtószerek:

A véralvadást gátló hatású irtószerek a leghatásosabbak. De figyelembe kell venni kihelyezéskor hogy más állat, gyermek ne tudjon hozzáférni, használata biztonságos legyen.

Ezek közül ismerünk granulátumos, pépes, búzaszemes kiszerelést.

Fontos, hogy az irtószereket a rágcsálók közlekedési útjába (falak mentén, bútorok mögött) rakjuk. Nagyon hasznosak az erre a célra kitalált etetődobozok. Védi az irtószert az időjárás viszontagságától, illetéktelenektől (gyermek, háziállat) . A rágcsálónak védelmet biztosít és szívesebben fogyaszt belőle. Az etetődobozban rögzíteni is tudjuk az irtószert, így azt nem tudják elhurcolni, így ott enni fog belőle. A patkány előszeretettel elhurcolja a csalétket, bespájzol belőle, és azt nem fogyasztja el, ezért érdemes rögzíteni. Amennyiben nincs etetődobozunk, akkor drótra felfűzve, vagy más módon rögzítve kínáljuk az irtószert.

A közelből lehetőség szerint minden táplálékforrást távolítsunk el.

Az irtószerek egerekre és patkányokra egyaránt hatnak. A megfelelő irtószer kiválasztásában inkább a környezet, és a fertőzöttség mértéke a mérvadó.

Az egereknél kevesebb, míg a patkányok több irtószer kihelyezése szükséges. Az illatos pépek, paszták használata nagyon eredményes, melyek elfogadása kiváló.

Tegyen egereknél 2-4, patkányoknál 8-10 darabot az etetőhelyre. 3-4 naponként ellenőrizve folyamatosan pótoljuk a hiányzó csalétkeket. De többet ne helyezzünk ki belőle, inkább létesítsünk újabb etetőhelyet! A véralvadásgátló hatóanyag késleltetett hatása miatt a rágcsálók elpusztulása a fogyasztás után 3-5 nappal várható. Az állomány kiirtása a fertőzöttség mértékétől függően 2-6 hetet vehet igénybe.

A patkányok igénylik a folyadék fogyasztását is evés közben, ezért az újabb rágcsálóírtó szerek mellé zselés folyadékforrást is biztosítanak, ezzel növelve az írtószer hatékonyságát.

 

Mit tegyünk…

 

Ha a kihelyezett csalétket elhurcolják, de még mindig sok a kártevő?

Rögzítsük a csalétket megfelelően, hogy ne tudják elvinni. A fészekben nem eszi meg megromlik. Ha ez megtörtént, pótoljuk újabb csalétekkel.

 

Ha a kihelyezett csalétek érintetlen, de a rágcsálók még mindig ott vannak?

Helyezzük át az etetőhelyet máshová, ahol a rágcsálók többet közlekednek.

 

Ha a kihelyezett egérragasztóba az egér nem ragad bele?

Az egérragasztót nem nedvszívó felületre kell kihelyezni, mert elveszti hatékonyságát. Pormentes helyen helyezzük ki. Tegyünk több ragasztót a felületre.