A rózsa fényigényes növény, vagyis még félárnyékba sem tanácsos az ültetése. A talaj magas sótartalmát jól tolerálja, így utak mellé is ültethető.

 

 

Ültetés előtt napos helyen állítsuk fél napra vízbe, hogy a tárolás, illetve a szállítás során elveszített nedvességet pótolhassa.

  A konténeres növényt edényestől állítsuk vízbe. A szabadgyökerű rózsa gyökérzetét fűrészporral töltött fóliába csomagolják. Ezt távolítsuk el, és a gyökereket óvatosan hajtogassuk szét, majd néhány centiméterrel kurtítsuk meg, vagy a sérült részek fölött vágjuk vissza.

Ültetés előtt a gyenge hajtásokat vágjuk le, a főhajtásokat pedig metsszük vissza a bokorrózsa esetén 3-4, a futórózsanál 8-10, a magastörzsű rózsánál pedig 2-3 szemre. Mivel a rózsa több évtizedig egy helyben marad, bőségesen el kell látni tápanyaggal. Az ületetőgödörből kivett földet tartós műtrágyával, érett istállótrágyával, komposzttal, humusztrágyával dúsíthatjuk. Szerves trágya használatakor az ültető gödör legyen 20-25 cm-rel mélyebb a szokásosnál. A gödör aljába helyezzük a trágyát, arra 15-20 cm földet teszünk és csak e fölé ültetjük a rózsatövet. Nagyon fontos a földréteg a gyökér és a trágya között, mivel a gyökér közvetlenül NEM érintkezhet a trágyával. Ültetés után a talajt öntözzük, hogy felgyorsítsuk a gyökeresedést.

Az ágak földdel való felkupacolása őszi és tavaszi ültetéskor egyaránt fontos, ugyanis a föld nem csak a téli, kora tavaszi fagyoktól védi meg a rózsatövet, hanem a kiszáradástól is. Az ágakat takarjuk be 10-12 cm magasan földdel, az ágak hegyéből legfeljebb 1 vagy 2 cm maradjon szabadon. A földet csak akkor bontsuk majd le, ha az új leveles hajtások már 10-15 cm hosszúak, és fagyok már nem várhatóak.

 

Rózsa metszése tavasszal

 

Mielőtt elkezdi a rózsák metszését, szabadítsa meg a fagyvédelem céljából felkupacolt földtől. Egy erőteljes metszés után a rózsa kevesebb, de erősebb hajtásokat hoz, míg a gyengébb metszés több vékony hajtást hoz. Az erőteljes metszés annyit jelent, hogy a talajtól számítva 3-4 szemre vágja vissza a rózsát. .

A rózsa szárát mindig a kifelé álló szem felett vágja vissza. A szemek jelzik az új hajtások helyét az ágon.